Iparművészeti tábor 2008

A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársa, Halmos Klára által szervezett tábor ismét lehetőséget nyújtott, hogy a linómetszés, akvarell festés, papírmerítés, batikolás, korongozás mellett a szövés néhány technikai megoldásával is ismerkedjenek a gyerekek.

Az egyszerűbb karkötők nyílt végű hármas, ötös, hetes fonással készültek, majd ezeket egyéni ízlés és ötletek alapján színvariációkban fogalmazták újra az alkotók.

Következő lépésben a zárt végű fonásokkal ismerkedtek a fiatalok, a körmönfont technikák segítségével újabb tárgyak születtek.

A vállalkozó kedvűek a lapos fonások után a hengeres fonásokat egy-egy darabon belül többféle variációban alkalmazták, így készülhetett a kelta csomóval díszített kék karkötő.

A bandázsolás nemcsak szálvégek eldolgozására szolgálhat, hanem lehet a textilékszer alaptechnikája is. A színek kiválasztása meghatározza a karkötő hangulatát, a rozsdabarna darab aszimmetriája izgalmas, teljesen önálló alkotói munka.

A továbbiakban a szalagszövés alapjait sajátíthatták el, eredeti tárgyak mintáinak lekottázását követően saját ötleteik alapján újabb befűzéseket terveztek és készítettek a résztvevők.

A szádfa nemcsak szalagok szövésére nyújt módot, hanem vastag szál alkalmazásával kis táskák is születtek. Ezen a tárgyon már több technika is megjelenik a szövés mellett: a szálvégek eldolgozására sodrást alkalmaztunk, az ép szélek összeállítását szemböltéssel oldottuk meg, a pántot kötélverő/zsinórozó segítségével készítettük el.

« vissza

Kapcsolódó galéria